SZÉNÁSI SÁNDOR (1925-2001)

Református lelkész, költő, műfordító

megtalaltuk_a_messiast.jpg        megtalatukuj.jpg

KÖSZÖNTŐ

Kedves Lányok, kedves Fiúk!

 

Volt idő, amikor a királyok sem tudták leírni a nevüket: pecsétgyűrűjüket nyomták az okmányra olvasztott viaszba. Ám a reformáció és a könyvnyomtatás feltalálása óta a legszélesebb tömegek kincsévé vált a tudás. Ma már az analfabéta ember a ritkaság közöttünk. Villamoson és vonaton is újságot, könyvet látunk az emberek kezében. Móricz Zsigmond még az eső miatt tétlen kubikusokat is szerette volna megkérdezni: miért nem olvasnak, amíg esik?

Információrobbanásról beszélnek korunkban, mivel valamennyi tudományág hatalmas ismeretanyagot ad közre. Ilyen körülmények közt méltó volna-e, ha éppen a hittudomány terén lennénk „minimalisták”, igénytelenek, csekély tudásra törekvők?

Ezért az előttetek lévő XXII fejezet igyekszik a hittudomány széles körképét felvázolni. Több okból is:

a) Nem azért, hogy mindenki mindent elolvasson és megjegyezzen. Lelkipásztorotok majd kijelöli a legfontosabbakat. De vannak minden csoportban élénkebb érdeklődésű fiatalok, akiknek így módjuk van egy-egy témakörben alaposabban tájékozódni.

b) Előfordul, hogy valaki betegség vagy kirándulás miatt elmarad valamelyik óráról. Ilyenkor nem hallhatja lelkipásztora magyarázatát. Az illető fejezet elolvasásával tudja pótolni a mulasztást.

c) Némely rész, vers vagy idézet talán meghaladja a 13 éves kor szellemi érettségét. De arra gondoltam, hogy napjainkban sokan gimnazista korukban, sőt felnőtt korban, jelentkeznek konfirmációra. Így az ő kezükbe is odaadhatjuk e könyvet.

d) Gondoltam arra is, hogy édesapád meg édesanyád is kezébe veszi ezt az olvasókönyvet: „hadd lássam, mit tanultok a konfirmációi órákon!“ Így az ő számukra is hitbeli ismeretük fölfrissítésévé válik e könyv.

e) Arra is alkalmas valamennyi fejezet, hogy templomi ünnepély, szeretetvendégség, vallásos este műsorává dolgozzátok fel. Ilyenkor felolvasnátok egymás közt: ki mondja a bevezetőt, az összekötő szöveget, az igéket, a költeményeket, ki vállal szóló éneket. Ily módon örömet szereznétek a felnőtt gyülekezetnek is.

f) Legmerészebb gondolatom pedig az, hogy elteszed emlékül e konfirmációi könyvet, hogy majd később is elővedd, amikor már nem „tananyag” -ként szerepel. Ezért van minden fejezet végén a témához kapcsolódó „ajánlott olvasmány” is, hogy az évek során egyre inkább bővítsed hit-ismeretedet.

Ez olvasókönyv mellett állandóan legyen kezed ügyében a Bibliád és énekeskönyved. A Biblia azért, hogy az egyes fejezetekben előforduló idézeteket („textusokat”) mindig kikereshesd, így tájékozódni tanulj a Szentírásban; az énekeskönyv pedig azért, hogy – Kodály Zoltán országában — a dallamokat is mindig figyelemmel kísérd.

Amint látni fogod, az idézetekben írók, költők, tudósok, hitünk hősei fogják meg a kezedet, hogy előre segítsenek a hit útján. Ebbe a nagyszerű társaságba, az „Isten házanépébe”, tartozol most már te is. (A külföldi szerzőket – irodalmunk régi gyakorlata és a mostani énekeskönyvünk példája szerint – többnyire magyar keresztnévvel szerepeltetem.)

Adja Isten, hogy sok örömed legyen e könyvben, s általa felragyogjon előtted az élő Jézus Krisztus!

Testvéri szeretettel köszönt

e könyv Szerzője

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 28
Tegnapi: 74
Heti: 164
Havi: 155
Össz.: 127 405

Látogatottság növelés
Oldal: MEGTALÁLTUK A MESSIÁST!
SZÉNÁSI SÁNDOR (1925-2001) - © 2008 - 2024 - szenasisandor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »