"Köszönöm Uram, minden szép volt!"

(Őszi hangulat)

2010. január 30-án a verebi református temetőben emlékezett volt lelkipásztorára a verebi, a kápolnásnyéki és a bicskei gyülekezet.

Az Igét Máté János bicskei lelkipásztor hirdette a 103. Zsoltár 1-2 verse alapján:

„Dávidé. Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!"

Valaki - nem is olyan régen - arról beszélt nekem, hogy ő egy-egy papírnak mind a két oldalát felhasználja azért, mert jól tudja mennyi erdőt, mennyi fát kivágnak egy-egy lapért.

Ahogy pedig Bicskén nézegettem a régi irattárat: Sándor bácsi, esperes úr pontosan olyan volt, aki még egy utolsó papírdarabot is fel tudott használni valamire.

És sok olyan fontos irat van a bicskei irattárban, amelynek első oldala valamilyen fontos eseményről, hírről tudósít, halaszthatatlan információt tartalmaz, de a másik oldalán is van valami felirat, néha egy-egy verstöredék, vagy éppen egy-egy versnek fordítási kísérlete.

És valahol ezek a megfordított levelek, a ráírt egyéb feljegyzések árulkodnak arról, ki is volt az az ember, aki annak idején az irattárban a fontos dokumentumokat elhelyezte.

Az egyik fontos dokumentum hátoldalán egy történetet találtam, a történet pedig egy munkaszolgálatosról szólt, aki valahol távoli idegenben ette vagy éhezte inkább a munkaszolgálatosak keserű kenyerét. És a történet szerint a munkaszolgálatos egyszer egyik parancsnoka, egy tizedes háza előtt ment el, éhesen. A tizedes éppen kilépett az ajtón, belülről pedig gulyásleves illata áradt kifelé. A tizedes megkérdezte a munkaszolgálatost, hogy mit keres arrafelé, és a munkaszolgálatos, aki már több napja éhezett, akinek már régóta kopogott a szeme az éhségtől: csak annyit mondott: nem jutna esetleg neki is egy tál leves? És erre csodák csodája: a katona nem kergette el, hanem átölelte, bevezette, asztalához ültette és jól tartotta a felügyelete alá rendelt munkaszolgálatos foglyot. És a tanulságot a feljegyzés így szűri le: Ilyen a mi Istenünk kegyelme is. Mi rongyosan, piszkosan, bűnösen megyünk hozzá, de Ő átölel, és a mennyei lakoma asztalához ültet bennünket.

Bizony, ezek a másik oldalak valahol olyan gondolatokat, tanításokat is őrizhetnek, amelyeket valaki igenis megőrzött, fontosnak tartott, valami olyan dolgot, olyan információt tartalmaz, amely ha csak egy pillanatra is, de megragadta a figyelmét.

Mire taníthat bennünket az, hogy Sándor bácsi sokszor a lapok másik oldalára is írt?

Taníthat arra, hogy bizony, néha nem árt a dolgok mögé pillantani. A lényeg ugyanis sokszor a felszín alatt, a felszín mögött rejtőzködik. És taníthat arra is, hogy nemcsak annyi az ember, ami felszínen látszik. Ha jól meg akarunk ismerni valakit, akkor nemcsak távolról kell figyelni, hanem közel kell menni hozzá, néha-néha le kell ülni melléje, és néha-néha meg kell látni, hogy milyen gondolatok foglalkoztatták és foglalkoztatják.

Sándor bácsi, az Esperes úr jelképes első oldala is nagyon sok mindent elmond, hiszen esperes volt, költő volt, műfordító volt, aki egy kis faluból, Verebről indult, és lelkész volt Bicskén, akinek hetente néha többször is ki kellett állnia emberek elé, és bizonyságot kellett tennie megváltó Uráról. Igen, sok mindent láthattak belőle az emberek. Ma is hálás szívvel emlékeznek mindarra, amit mondott, amit hirdetett. Hálás szívvel emlékeznek kedves igehirdetéseire, amelyek megragadták gondolataikat, és hálás szívvel emlékeznek azokra a történetekre, anekdotákra is, amelyeket néha-néha szeretetvendégségeken elmesélt. Még jó pár év távlatából is emlékeznek gyülekezetének tagjai kedves alakjára, sok szép szolgálatára. De igazából senki sem tudja megmondani, hogy egy-egy vasárnapi igehirdetése mögött, egy-egy ünnepi vagy hétköznapi szolgálata mögött-a másik oldalon mennyi imádság, mennyi fáradozás, mennyi munka volt. Senki sem tudja igazán megmondani, hogy mennyi látogatás, mennyi küszködés, mennyi munka volt egy-egy aktív gyülekezeti taggá váló mögött. Mennyi ki nem mondott gondolat, mennyi alázat, mennyi szeretetben való elhordozás. Gondoljunk Szénási Sándorra, az esperesre, a lelkészre, de ne csak a felszínre gondoljunk most, hanem a másik oldalra is, ahol az érzelmek, az érzések sorakozhatnak sokszor. Ezek is ott voltak minden szolgálatában.

Soha nem felejtem el, ahogy esperesként bennünket ifjú, vértesaljai teológusokat Budapesten a teológián évente egyszer meglátogatott, és szeretettel elhordozta fiatalságunkat minden vadságával, és fiatal szókimondásával, és sokszor meg nem érdemelten, de ezeken a találkozásokon finom ételekkel és finom borokkal vendégelt meg bennünket, és máig használható, nagyszerű könyvekkel ajándékozott meg bennünket. Bizony, ne csak a felszínt lássuk, hanem lássunk a felszín mögé is, oda, ahol az érzések, érzelmek találhatóak, hiszen csak azzal lehet teljes egy-egy emberi kép, egy-egy emberről, személyről rólunk kialakuló belső kép.

Még többet láthattak belőle szerettei, családja tagjai, és csak úgy megemlítem, hogy a bicskei irattár megőrzött egy levelet, amit Sándor bácsi így kezdett: Kedves Fiam Uram! Igen, szerettei még többet láttak az ő életéből, látták életének azon jelképes lapoldalait, amelyeket csak abból a szemszögből láthatott bárki is. Családja tagjai nemcsak azt tudják, hogy milyen lelkipásztor volt, hanem azt is jól tudják, hogy milyen volt férjként édesapaként. Róla igazán csak ők beszélhetnének. Mi kívülállók sok mindent megismerhetünk Sándor bácsi alakjából, de igazán szerettei őrzik hitelesen az ő emlékét.

És még egy gondolatot szeretnék elmondani, még pedig azt, hogy itt, ennél a sírnál is, ahol Szénási Sándor esperes úr halálának 10.évfordulójára emlékezve állunk: ez is - Isten kegyelméből - csak az ember, csak az élet egyik oldala. Hála legyen Istennek, hogy ez nem a véget, hanem az élet kiteljesedését jelenti, Jézus Krisztus érdeméért. És így tudunk a feltámadott Úrról, és tudunk a kiválasztottak örök öröméről is, amit Andreas Gryphius, Sándor bácsi fordítása alapján így írt le:

Mit látok? Hol vagyok? Ébren vagyok, vagy álmot látok?

Jézus, örömtenger árasztja el a szívemet.

Köszöntlek, Vígaszom! Világ, halál, kín Ég veled!

Benned szemlélek én mindent, és mindent megtalálok.

Ó, Jézus, szép diszem! Gyönyörtől olvadozva állok.

Mily nagyszerű is itt! Te Föld, hogy eltűnt örömed!

A fény örökre Ő! S hogyan villog a szent sereg!

Mi csillogunk; te Nap, sok csillag, nincs szükség reátok!

Ti, szörnyű kardot, lángokat nevetve, és hamuvá égve

- De megmosta ruhátokat a Bárány szent, tiszta vére -

Kiáltsátok mind: Hallelujah, öröm, élet!

Ki mindent oly hatalmasan kormányzol, háromegy

Öröklét,

Kimondhatatlan boldogan Tiéd a hála és dicsőség!

Hallelujah, az Úr örökre a miénk lett!

Igen, hála legyen Istennek, hogy mi így is gondolhatunk arra, aki már 10 éve nincs e földön szerettei, szeretett gyülekezete és embertársai között!

Áldja meg Istenünk emlékezésünket!

Ámen

Oldal: Megemlékezés 2011.01.30.
SZÉNÁSI SÁNDOR (1925-2001) - © 2008 - 2024 - szenasisandor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat