Berczik Árpád:

Szénási Sándor, a műfordító

Confessio 1986/2. 101-103.old.

 

Traduttore - traditore – már Dante megállapította, hogy a fordító voltaképpen áruló, mert a fordítás alapjában véve nem az eredetit adja vissza, hanem – érzelemben, néha még tartalomban is – csak olyasmit, ami az eredetire hasonlít – hiszen mi is azt mondjuk:

fordítók – ferdítők.

De ez – főként az idő viszonylatában – nem is lehet másként. Nemcsak a mondanivaló matériája, a nyelv változik: kitágul, összeszűkül, értelmileg átalakul, de maguk a műben kifejezett mondanivalók is óriási változásokon mehetnek át, amelyeket nem tudunk megérteni átérezni – gondoljunk csak pl. a lovagkor nőkultuszára vagy a romantika dús fantáziájára. Igaza van egy gondolkodónak, aki azt mondta, ha azt akarjuk, hogy Shakespeare-t adaequat megértsük, az kell, hogy őt minden században újra fordítsuk (angolul is), így lesz teljes a műélvezet.

Az tehát a szerencséskezű műfordító, aki megtalálja azt a kort, s benne azokat az írókat, akikkel lelki rokonságot érez, akikkel szellemileg, érzelmileg azonosulni tud. Ilyennek érzem Szénási Sándort. Már jónéhány évtizede felfigyelt a német irodalom olyan területére, amellyel belső közösséget érzett, de a hazai olvasóközönség szellemi térképén meglehetősen fehér foltként szerepelt. Ez időben a XVII. század az irodalmi korszak szerint a barokk.

Nehéz és viharos idő volt ez Németországban. A század első felét a harmincéves háború szántotta fel (1618-1648). Ezt a szörnyű önpusztítást a vesztfáliai béke rekesztette be, amelyik Németországot politikailag, társadalmilag és gazdaságilag évszázadokra visszavetette. Politikailag úgy, hogy ízekre szaggatva megszűnt nagyhatalmi pozíciója: szinte minden város politikai önállóságot kapott, társadalmilag elvágták a polgári fejlődés útját, gazdaságilag pedig elnyesték az egészséges gazdasági kialakulás gyökérszálait. Ezekben az években nyert szomorú értelmet a „német nyomor”, a „deutsche Misere” fogalma. Mindez nem menti, csupán megmagyarázza a sokszor kifogásolt német „kivagyiságot”, a lármás fellépést, s itt kell keresnünk századunk szomorú német kezdeményezéseinek eredendő okát is.

Inter arma silent musae – tanultuk, s valóban, a XVII. század német irodalma nem volt különösen kiemelkedő. A korra jellemző iskoladrámák, a pikárdó-regények mellett még a líra virágzott leginkább, mert a legérzékenyebben reagált a mindenkori jelenre. A vallási ellentétek miatt kirántott kardok visszakerültek hüvelyükbe, a háború nyomorúságait panaszló költemények a békét Istennek megköszönő verseknek adták át helyüket, s hittek a szebb jövőben. S mindez a század elejének nagy költői és nyelvi újítójának, Martin Opitznak barokkosan tetszetős nyelvén hangzott el.

Nagyon megértem, hogy Szénási Sándor ennek a korszaknak a líráját érezte a magához legközelebb állónak. Szinte azonos tematika, mint ma: fellélegzés a háború befejezése után, könyörgés a béke megmaradásáért, öröm az anyagi s szellemi újjáépítés miatt, az erkölcs meglazult kantárának feszesre húzása – időszerű téma a mi korunk minden embere számára, s különösen az az érzékeny papi léleknek.

Szénási nagyszámú részint már megjelent, részint megjelenésre váró fordításai közül rám főként Andreas Gryphius és Angelus Silesius költeményeiből készült átültetések tették a legnagyobb hatást.

A sziléziai Andreas Gryphius (1616-1664) bejárta szinte az egész akkori művelt Európát, de élete java részét szűkebb hazájában élte le. Magyar fordítója jó érzékkel válogatta ki fő művéből, a Sonn- und Feiertagssonette (Vasárnapi és ünnepi szonettek, 1639) c. gyűjteményből a legszebb darabokat, s azokat ösztönszerűen aktualizálta. A szonettek a mi nyelvünkön is visszaadják az eredeti versek töprengéseit a hiú emberi törekvéseken, s közel állnak hozzánk Gryphius elmélkedései az elmúlásról. Különösen megkapó Szénási tolmácsolásában a német író gondolatokban gazdag, mélységes istenhite. Úgy érzem, hogy a fordító nem egy helyen felül is múlta az eredeti költemény lendületét: Gryphius vallásos versei inkább a gondolati lírához tartoznak, ezeket Szénásinak néhány szemléletes jelzővel sikerült élménylírává varázsolnia: képei emberibbek gondolatai mélyebbek mint a német eredetiek.

Ugyanarról a tájról származik – mint e korszak oly sok poétája – Szénási másik mintája, a Sziléziai Hírmondó, Angelus Silesius (eredeti nevén Johann Scheffler, 1624-1677). Szénásit nem annyira mintája vallási versei érdeklik, mint inkább Silesius nyomán Böhme filozófiája hatása alatt misztikus alapállásból közelíti meg az Isten és a lélek dualizmusának összetett kérdéseit. A német költő Cherubinischer Wandersmann (Angyali vándor, 1674) című vers- gyűjteményében elvont, tömör, épületes gondolatokban gazdag vallásos költeményeket tesz közzé. Szénási itt is a legnehezebb versekhez nyúl, és a vallásos filozófiától átitatott gondolatokat úgy ülteti át, hogy a magyarított poéma nemcsak elgondolkodtat, hanem kellemes olvasmánnyá is válik anélkül, hogy a fordító meghamisítaná mintájának súlyos mondanivalóját.

Évek óta figyelemmel kísérem Szénási fordítói munkásságát, s tanúja vagyok annak a nagy változásnak, annak a szembeszökő fejlődésnek, amelyik a fiatal teológus első szárnypróbálgatásától a mai napig szinte lemérhető. A jelen tekintélyes egyházi férfia már kiforrott nyelvművész, aki nem annyira fordít, mint inkább beleérez eredetije mondanivalójába. Nem könnyen fordít, hanem keményen, szavait fontolgatva, mérlegelve viaskodik az eredeti mű súlyos gondolataival, s az eredmény legtöbbször nemesveretű strófák hosszú sora. A német barokk nyelve sokszor szinte rejtvényszerű, többértelmű. Néha együtt törtük fejünket egy-egy kifejezésen, s meg kell mondanom: nem tudtam mindig egyértelműen megoldani egy-egy nyelvi vagy tartalmi problémát. Szénási formai műgondját külön ki kell emelni: nem válik szolgaivá, mégis sokszor megható hűséggel adja vissza az eredetinek külső formáját.

A fiatal Szénásitól a mai Szénásit hétmérföldes csizmában megtett Út választja el. Szívből kívánja neki minden barátja, hogy az immár deresedő férfiú művészi munkáját tovább is hétmérföldes csizmában tegye megy Egyháza büszkeségére, mindnyájunk örömére, épülésére és okulására.

 

 

 

Oldal: Berczik Árpád: Szénási Sándor, a műfordító
SZÉNÁSI SÁNDOR (1925-2001) - © 2008 - 2024 - szenasisandor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat