Czirók Ákos felett,

Budapest Új Köztemető, 1991. szeptember 27.

„AZ ÉRTELMESEK FÉNYLENEK"

T: Dán 12,3.

Ha Czirók Ákos lelki arcát meg akarom rajzolni, fő vonásaként azt kell mondanom: az értelem embere volt. A nagy parancsolatban is ott áll: „Szeresd a te Uradat, Istenedet, teljes elmédből!" Ahogyan Isten a legfőbb intelligencia, úgy embergyermekeiben is a gondolkodás képessége Őrá emlékeztet.

Így nem csodálkozhatunk rajta, ha a bibliai embereszmény is a bölcs ember. Jób könyvének is egy szép fejezete (28.) a bölcsesség páratlan voltáról szól: míg a bányászok fölkutatják a föld mélyében rejlő aranyat; míg a keleti vásárokon villognak a gyöngyök és drágakövek, míg a vándormadarak kontinenseket bejárnak, addig a bölcsesség nem egykönnyen föllelhető. De nem reménytelen az eset: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentek ismerete az eszesség" (Péld 9,10).

1. Az uszódi jegyzőifjú megragadta ezt a bölcsességet, miután ez a bölcsesség, az Isten Igéje, megragadta Őt, ős Ő egy életre ennek szolgálatába szegődött. Balatonkiliti segédlelkészség után verebi lelkipásztor (1936-46.), majd Salgótarján lelkésze, utána Pestszenterzsébet hitoktatója. Visszaemlékezem gyermekkoromra mily lelkiismeretesen töltötte be szolgálatát: minden vasárnap délelőtt, délután Igét hirdetett a kis faluban; minden áldott reggel könyörgést tartott a templomban az iskolásoknak; esténként KIE, leánykör, vallásos est, gazdakör. Bizony ráillik alapigénk szava: azok közé tartozott, „akik sokakat az igazságra visznek". Mint ahogy a Jáhve szenvedő Szolgájáról is azt olvassuk: „Ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít" (Ézs 53,11). E percben szólnak a verebi harangok, s oly sokan, akiket keresztelt, konfirmált, esketett, koporsók mellett vigasztalt, megáldják emlékezetét.

2. De ne gondolja senki, hogy ő a szív rovására volt az értelem embere. A „bölcs" szív, azaz az Istent tükröző szív, a „képmás", tud szeretni is. Tudja a nagy parancsolat folytatását: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből!" Többször hangsúlyozza Kálvin: az Úr iránti szeretetünket úgy tudjuk kimutatni, ha embertársainkat szeretjük.

Ez a szeretet elsőrenden hitvesére sugárzott. Gyermekfővel láttam ifjú, szerelmes férjként fészket, otthont alapítani - és évtizedek múltán láthattam őt alázatos diakónusként az agyvérzés keresztjét hordozó hitves körül tevékenykedni. - Büszkeség sugárzott róla, ha gyermekeire nézett és előhaladásukat látta, miközben borongó bánattal gondolt nagyobbik fiára, akit a Föld túlsó oldalára sodort a sorsa.

Ám szeretete túláradt a szűkebb családon. Emlékezem, mily odaadóan tanította hajdani téli estéken a parasztfiatalokat színdarabokra; mily odaadóan szolgálta a közt, akár közművelődési esetről volt szó, akár cipőjegy-elosztó bizottság vezetésére kérték föl 1943/44-ben, vagy városi tanácstagnak a hatvanas években.

Hát még mennyi szeretetet élvezett a hajdani verebi fiúcska, aki akkor dehogy gondolta volna, hogy egykor neki kell temetnie gyermekkora lelkipásztorát. A 11-12 éves gyermeknek könyveket kölcsönzött; megengedte neki, hogy a templom új orgonáján gyakorolja zsenge zenetudását; vagy naphosszat verje írógépét. Ő volt gyermekverseim első olvasója, tanácsolója, folytatásra való biztatója. Azóta is, ha találkoztunk, s kimondtuk a szót: „Vereb", arcán kisütött a Nap, a szíve zenélni kezdett, mint egy muzsikáló óra, s adomázó kedve, arany humora révén megelevenedett a világháború előtti Vereb, a régi gyülekezete, első szerelme.

3. Az értelem embere nem maradt az elmélet embere. Nem úgy volt, ahogyan a görög filozófusok naivan képzelték: a jót tudni annyi, mint jót tenni. Az Ő hite erőben nyilvánult meg, ahogyan a nagyparancsolat mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes erődből."

E lelki erőre volt szükség, amikor őt kezdő lelkészként a legpogányabb, káromkodós gazda halálos ágyához hívták: vigye el az úrvacsorát. Még inkább erre volt szükség, amikor 1944/45 telén - valahol Drezda környékén -‚ a szentcsaládhoz hasonló módon magának, családjának, a negyedik gyermekkel áldott állapotban lévő feleségének ismeretlen embereknél kellett szállást keresnie. - Lelki erő kellett ahhoz, hogy Németországból minden nélkül, koldusan, hazakerülve, mindent előlről kezdjen. - Es lelki erő kellett utolsó évében az elhatalmasodó betegség elviseléséhez. Illusztráció lett az Igéhez: „Mindenre van erőm a Krisztusban!" (Fil 4,13). Ecsetje megörökítette egykor a nyári színekben pompázó verebi paróchiát. Hány szívben van megörökítve az ő arca!

Erő mindenre? Még a legnehezebbre, a halálra is? A keserű poharat ki kellett innia, de Isten az ürömbe örömet vegyít, amikor üdvösségéről biztosít. Mert alapigénkben nem az áll: „Az értelmesek fénylenek, és azután kihunynak, hulló csillagként a semmibe vesznek", hanem az: fénylenek örökkön örökké. Ahogyan a mi Urunk Jézus is azt ígérte: „Az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a Nap" (Mt 13,43). Angelus Silesius párverse jut eszünkbe (II:124):

Mivel az igaz úgy ragyog, mint napsugár:

Csupa Nap lesz az Ég, ha itt időnk lejár.

*

Czirók Ákos felett,

Budapest Új Köztemető, 1991. szeptember 27.

Oldal: - Az értelmesek fénylenek
SZÉNÁSI SÁNDOR (1925-2001) - © 2008 - 2024 - szenasisandor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat